Kedves {$firstname}!
Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni Kedves Ügyfeleinknek, hogy ilyen nagyszámban megtiszteltek minket jelenlétükkel és részt vettek az általunk szervezett és megtartott Szakmai Konferencián és Szakértői Megbeszélésen, ahol a konferencia teljes időtartama alatt elkülönített tárgyalókban a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Euroadvance szakértői személyre szóló, egyéni konzultációt tartottak. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk mind az ügyfelek, mind pedig az előadók részéről. Bízunk benne, hogy a jövőben is együtt fogunk dolgozni és találkozunk még sok színvonalas szakmai konferencián. A Konferencia összefoglalóját lentebb, Hírlevelünkben elolvashatja.
Mint ahogyan arról a Konferencián is értesülhettek és a Szakértőkkel egyeztethettek, hamarosan bejelentésre kerülnek a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázat kapcsán a feltételeket illetően ígért módosítások, könnyítések.
Hivatalos egyeztetések útján az Önök hangjaként szeretnénk elérni, hogy ügyfeleink minél szélesebb körben hozzájuthassanak a pályázathoz. Azon ügyfelek se legyenek kizárva, aki már nyertek GINOP Plusz pályázat keretében, magasabb támogatás intenzitás mellett, valamint hogy a pályázat keretében legyen lehetőség megújuló energia termelő rendszerek kiépítésére is. Várjuk a hivatalos módosítást! A mai napig a keretre beérkezett igény mindössze 40%.
Induljon el a digitalizációs fejlesztés útján és pályázzon a 90%-os támogatásra! Társadalmi egyeztetésre került és újra pályázható lesz a legkedvezőbb vissza nem térítendő, digitális vállalkozásfejlesztési támogatás, a DIMOP Plusz 1.2.6/B! A konstrukció igen kedvező és hatékony fejlesztési lehetőséget nyit meg a hazai mikro- és kisvállalkozások számára, melyben akár 12 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthat. Igényelhető digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges szoftverek, szolgáltatások, informatikai, hálózati és telekommunikációs eszközök beszerzésére.
Figyelem! Csökkentse energiaköltségét, növelje energiafüggetlenségét! A Jedlik Ányos Energetikai Program kapcsán már az első napokon beadtuk ügyfeleink pályázatának többségét. Úgy látjuk, hogy van még szabad keret, így csak Önön múlik, hogy él-e a lehetőséggel, hogy akár 1 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást kapjon vállalkozása, akár 50 %-os intenzitás mellett energiatermeléshez vagy energiatároló építéséhez. Keressen minket és segítünk akár az árajánlatok beszerzésében is. Várjuk hívását!
Legalább 5 000, de 10 000 euró STÉ-nél kisebb üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők figyelem! Ismét társadalmi egyeztetésen a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása című pályázat, mely 85%-os, akár 10 millió Ft összegű támogatást nyújt állattartáshoz, kertészeti tevékenységhez, terménytárolás és -kezelés fejlesztéséhez, ültetvénytelepítéshez, mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez fűződő beruházásokhoz egyaránt.
Készüljünk fel EGYÜTT! Bátran keresse csapatunkat, hiszen az előző években már több milliárdnyi forrást nyertünk ezen a jogcímekben Ügyfeleink részére!